Afrikai sertéspestis: több száz elhullott vaddisznót találtak Budakeszin

0

Több száz, a sertéspestis miatt elhullott vaddisznót találtak a Budakeszin lévő vadaskertben – mondta Bognár Lajos országos főállatorvos az M1 aktuális csatornán.

A főállatorvos elmondta, megkezdődött az állatok leölése Budakeszin, hiszen a betegség miatt ki kell üríteni a területet.

Hozzátette, az biztos, hogy emberi közvetítéssel jutott be a vírus, hiszen Budakeszi környezetében, a természetben még nincs jelen. Ez azt jelenti, hogy nincs semmilyen összeköttetés Budakeszi és a fertőzött területek (Kelet-Magyarország) között, vagyis a betegség természetes terjedése kizárható.

A szakemberek most azt szeretnék elérni, hogy a sertéspestis vírus ne jusson ki a kertből, ezért azon kívül is keresik a tetemeket, és minden, a környéken kilőtt vaddisznót megvizsgálnak.

Szólt arról is, a kisgazdálkodóknak ingyen biztosítanak fertőtlenítőszert.
(A Budakeszi Erdészet elkerített vadászterülete nem azonos a Budakeszi Vadasparkkal.)

Korábban beszámoltunk róla, hogy a laboratóriumi vizsgálatok ASP-t igazoltak több, a Tisza mentén talált vaddisznó tetemben. Az új esetek, valamint a Tisza mint közvetítő forrás jelentette kockázat miatt a nemzeti klasszikus sertéspestis és afrikai sertéspestis szakértői csoport több terület kockázati besorolását magas kockázatúról fertőzöttre módosította.

A döntés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az M3-as autópályától délre fekvő, valamint további Hajdú-Bihar, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei vadgazdálkodási egységeket érint. Szintén több vadgazdálkodási egységet szigorúan korlátozott területté nyilvánított a szakértői csoport.

A fertőzött és szigorúan korlátozott területek növelése mellett indokolttá vált a közepes és magas kockázatú területek módosítása, illetve növelése is az ország keleti felében.

A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/asp-mentesitesi-terv

mti

Oliver Völker képe a Pixabay -en.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .