Debrecen lesz a díszvendége az idei Tisza-tavi fesztiválnak július 26. és 28. között – jelentették be a szervezők kedden sajtótájékoztatón a cívisvárosban.
Papp László (Fidesz-KDNP) Debrecen és Ujvári Imre (Fidesz-KDNP) Tiszafüred polgármestere a két település közötti kulturális és turisztikai kapcsolatok bővüléséről beszélt.
Papp László megemlítette, hogy néhány éve partnervárosi kapcsolatot alakítottak ki Tiszafüreddel, és Debrecen kulturális regióközpontként kapcsolódik be immár hagyományosan a füredi és a hortobágyi kulturális és turisztikai rendezvényekbe.
Ujvári Imre szerint a Tisza-tavi fesztivál jó példája annak, hogyan tudnak a helyiek összefogni a térség értékeinek bemutatása érdekében.
Kovács Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője azt mondta, hogy a Tisza-tavi fesztiválon mindent megmutatnak, amit a régió kínál: kultúrát, tájat, gasztronómiát.
A képviselő fontosnak nevezte a Tisza-tó-Debrecen-Hortobágy-
Debreczeni Ildikó fesztiváligazgató, a rendezvény megálmodója hozzátette: a Természet Operaháza Tisza-tavi fesztivál a kultúrát ötvözi a természettel és az aktív pihenéssel.
Ennek jegyében rendezik meg a fesztivál keretében a Tour D’Opera 67 kilométeres kerékpártúrát, amelynek megállóiban különböző műfajú zenei koncerten vehetnek részt a kerékpározók. Fellép mások mellett a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar, a Szent Efrém férfikar, Szt. Martin szaxofonművész, a FareMido operatársulat és Sóki Ferenc tárogatóművész, illetve a Nimród kürtegyüttes.
A TO’pera keretében a 100 Tagú Cigányzenekar és Edvin Marton hegedűművész közös koncertjét tekinthetik meg az érdeklődők a Morotva kerékpáros pihenőpark nagyszínpadán, fellép továbbá a Kossuth-, Liszt Ferenc-díjas szoprán, Miklósa Erika és Szappanos Tibor tenor – sorolta Debreczeni Ildikó.
Hozzátette: a fesztivál Boat D’Opera napján csónakról ismerkedhetnek meg a Tisza-tó egyedi növény- és állatvilágával a résztevők, miközben a csónaktúra egy-egy állomásán hangszeres művészek várják rövid koncerttel a csónakázókat, A futók Miklósa Erika vezetésével tíz kilométeres futáson vehetnek részt a Tisza-tó mentén.
A sajtótájékoztatón Somogyi-Tóth Dániel, a debreceni filharmonikusok fő-zeneigazgatója bejelentette: a fesztivál nyitókoncertjét a tiszafüredi református templomban tartják, amelyen közreműködik a debreceni filharmonikusok mellett a debreceni Kodály Kórus, és fellép Kristin Sampson, a New York City Opera operaénekese.
A koncertet Somogyi-Tóth Dániel vezényli – fűzte hozzá Debreczeni Ildikó.
mti