A gazdáknak nincs pénzük arra, hogy alternatív tojótyúktartásra álljanak át

0

A gazdák nem elég tőkeerősek ahhoz, hogy az alternatív tojótyúktartásra álljanak át, a váltás rövid időn belül hatalmas befektetést igényelne, hiszen a magyar termelés 90 százaléka ketreces tartásból származik – mondta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatornán.

Pákozd Gergely kifogásolta, hogy semmilyen szakmai egyeztetés nem történt az áruházláncok bejelentése előtt, miszerint rövid időn belül beszüntetik a ketreces tartásból származó tojások árusítását. Döntésüket azzal magyarázták, hogy a szabadtartás fenntarthatóbb, kevésbé terheli a környezetet, azonban erről még mindig folynak viták, nem csak a tojáságazatban, de az egész mezőgazdaságban – tette hozzá az alelnök.
Kérdésesek az úgynevezett alternatív termelési módok, hiszen így a tojótyúkoknak nagyobb területre és több takarmányra van szükségük, vagyis az energiafelhasználás is jóval magasabb lesz – fűzte hozzá.
Érthetetlennek tartják az állatjóléti indokokat is, mivel az Európai Unióban nagyon szigorúak a szabályok, és 2012-ben le kellett cserélni a tojótyúk-technológiát, éppen az állattartási körülmények javítása érdekében – jegyezte meg Pákozd Gergely.

mti

Photo by Daniel Reche from Pexels

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .