Elítélték a Ciprus közelében elkezdett “illegális” török próbafúrásokat kedden az európai uniós tagországok illetékes szakminiszterei, és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével.
A tárcavezetők luxembourgi tanácsülésükön megbízták az Európai Bizottságot, hogy készítsen elő “megfelelő válaszlépéseket” az ügyben. Ezek a szakemberek szerint elsősorban az érintett magánszemélyek és vállalatok elleni szankciókat jelenthetnek, de szó lehet akár az Európai Unió és Törökország közötti vámunió korszerűsítésére irányuló tárgyalások befagyasztásáról is.
“A tanács súlyos aggodalmát fejezi ki Törökország jelenlegi illegális fúrásai miatt, sérelmezi, hogy nem reagált az Európai Unió többszöri felhívására” – írták, kiemelve, hogy szorosan figyelemmel fogják követni a fejleményeket, és készek megtorló intézkedések elfogadására.
Emellett hangsúlyozták, hogy az ankarai kormány fellépésének súlyos és azonnali következményei lehetnek a kétoldalú kapcsolatokra nézve.
A találkozón elfogadott zárónyilatkozatban a török kormányt a “rendkívül aggasztó” emberi jogi helyzet és az EU-tól való távolodása miatt is bírálták.
A megosztott sziget környékén nemrégiben kezdődtek meg a török próbafúrások a csakis Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság engedélyével.
Törökország és a nemzetközileg elismert ciprusi kormány többször egymásnak feszült már a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő olaj- és földgázmezők ügyében.
A szakadár Észak-ciprusi Török Köztársaság igényt tart a Ciprus környéki vizek alatt található energiahordozók egy részére, de Nicosia erről hallani sem akar.
Ciprus 1974-ben, egy görög katonai puccsot követő török invázió után szakadt két részre. Törökország körülbelül 35 ezer katonáját állomásoztatja Észak-Cipruson.
mti