A hatóságok még vizsgálják, mi okozhatta a mintegy száz mázsa hal pusztulását a Jász-Nagykun-Szolnok megyei szajoli Holt-Tisza II-es tóegységén múlt hét csütörtökön – mondta Szajol polgármestere az MTI-nek.
Szöllősi József (független) azt mondta: a halak pusztulását horgászok fedezték fel még múlt hét csütörtök hajnalban. Hozzátette: a történtekről azonnal értesítették a halászati szakhatóságot, a környezetvédelmi hatóságot, a katasztrófavédelmet, a rendőrséget, az állatorvost. A vízből vett mintát elküldték laboratóriumi vizsgálatra, a haltetemeket Debrecenbe boncolásra. A vizsgálati eredményekről még nincs hivatalos információjuk – közölte. A település vezetője úgy véli, hogy a nagy meleg közrejátszhatott a halak pusztulásában, hiszen a történtek idején a víz hőmérséklete huszonhét-huszonnyolc fokos volt, de biztosat nem lehet tudni. Hozzátette: a problémára korábban semmi nem utalt, a pusztulás előtti nap a halőrök még mindent rendben találtak – jegyezte meg. Elmondta: a történtek miatt még múlt hét csütörtökön azonnali horgászati tilalmat rendeltek el, erről lakossági felhívást tettek közzé. A tóegységet a többi vízterülettel összekötő zsilipeket azonnal lezárták. A halőrök péntek délelőttig az összes, mintegy száz mázsa haltetemet begyűjtötték- tájékoztatott. A polgármester elmondta: főként busák hullottak el, de a tetemek között voltak pontyok, harcsák, csukák, amurok, süllők és keszegfélék is.
mti
Photo by Marsh Williams from Pexels