Várhatóan szeptemberben írják ki a megújuló energiaforrásból előállított villamosenergia-átvételi támogatási rendszerrel (METÁR) kapcsolatos pilot-tendert – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a kiíráson összesen 1 milliárd forintra lehet majd pályázni.
A villamos energia előállításával foglalkozó jelentkezők két kategóriában adhatják be pályázatukat: a 0,3 megawattnál nagyobb, de 1 megawattnál kevesebb, illetve a legalább 1 megawattos és legfeljebb 20 megawattos teljesítményű kategóriában. Előbbi esetében összesen 333 millió, utóbbi esetében összesen 667 millió forintnyi támogatást lehet igényelni – olvasható a közleményben.
Ismertetik, a pályázatra kizárólag hazai telephelyen termelt villamos energia termelője nyerhet támogatást. Az értékelés során előnyt élveznek a barnamezős területeken zajló beruházások, amelyeknek a támogatás elnyerésétől számítva 3 éven belül kell megvalósulniuk.
A pilot-tender kiírását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal végzi, a pályázat megjelentetése 2019 szeptemberében várható, amelynek értelmében 2020 elején már megszülethetnek a nyertes pályázatokkal kapcsolatos döntések – írja közleményében az ITM.
A METÁR-rendszer lényege, hogy a megújuló energiák termelését egy meghatározott, támogatott és kiszámítható időre garantált módon veszik át.
mti