A koalák mikrobiomjának megváltoztatása lehet az erszényes megmentésének a kulcsa

0

A koalák mikrobiomjának megváltoztatása székletátültetéssel lehetővé teszi, hogy az erszényesek más fajta eukaliptuszokat is elfogyasszanak, ily módon túléljék egyre fogyatkozó élőhelyük elvesztését – vélik ausztrál kutatók.

A Queenslandi Egyetem kutatói elemezték és megváltoztatták a koalák beleiben lévő mikrobákat és azt találtak, hogy ürülékátültetéssel képesek befolyásolni azt, milyen eukaliptuszfajt esznek meg az állatok.

A kutatókat a Victoria államban élő Otway-foknál elő koalapopuláció számának meredek csökkenése késztette a probléma tanulmányozására.

“2013-ban a koalák igen megszaporodtak, elpusztították azokat a környezetükben lévő fafajokat, amelyek alapvető élelmüket biztosítják. Éhezésük a populáció 70 százalékos csökkenéséhez vezetett. Érdekes volt látni, hogy bár éheztek, nem kezdték el más, általuk kevésbé szeretett fafajok leveleit fogyasztani” – idézte Michaela Blyton kutatót az EurekAlert tudományos hírportál.

“Ez vezetett ahhoz, hogy kollégámmal, Ben Moore-ral megvizsgáljuk, korlátozza-e a koalák mikrobiomja azt, mit fogyasztanak, és lehetővé tudjuk-e tenni ürülékátültetéssel, hogy kiterjesszék étrendjüket” – tette hozzá.

A kutatók vadon befogott, kizárólag az eukaliptusz egyik faját, az Eucalyptus viminalist evő koalákat vontak be a tanulmányba. “Ürülékeket gyűjtöttünk vadon élő más koaláktól, amelyek egy másik eukaliptusz fajt, a spárgakérgűt fogyasztják, az ürülékükben lévő mikroorganizmusokat sűrítettük, saválló kapszulákba csomagoltuk, majd a fogságban lévő koaláknak adtuk” – mondta Blyton.

Az ürülékátültetés megváltoztatta a koalák mikrobiomját, lehetővé tette, hogy sárgakérgű eukaliptuszt fogyasszanak.

“Ez hatással lehet ökológiájuk minden aspektusára, köztük táplálkozásukra, élőhelyük kiválasztására és a források használatára” – hangoztatta Blyton.

A jövőben ilyen kapszulákat alkalmazhatunk a koalák mikrobiomjának megváltoztatásához még azelőtt, hogy biztonságosabb környezetbe vándorolnának vagy probiotikumként antibiotikumos kezelésük esetére.

Ausztráliában országszerte mintegy 80 ezer koala él, a faj fenyegetettnek számít. Az ország jelképének számító állatokra az egyik legnagyobb veszélyt természetes élőhelyeik elvesztése jelenti.

mti

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .