Már 320 kutya talált haza a MOL-kutak mikrochip-leolvasóinak segítségével

0

Már 123 MOL töltőállomáson található ingyenes mikrochip-leolvasó, mely segíti az elkóborolt állatok minél hamarabbi hazajutását. A kezdeményezés indulása óta 450 elkóborolt kutyának próbáltak a MOL-kutakon segíteni, és a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően az állatok több mint kétharmada vissza is került gazdájához – derül ki a az Állatok Világnapja alkalmából készült kimutatásból.

A Vigyél Haza Alapítvány és a MOL tavaly májusában indult és mára már országossá vált együttműködésének köszönhetően ingyenes mikrochip-leolvasókat helyeztek ki a MOL töltőállomásokra. Az eltelt közel másfél év alatt 450 kutyát hoztak be a töltőállomásokra és közülük 320 négylábú volt olyan szerencsés, hogy a mikrochip-leolvasóknak köszönhetően vissza tudott kerülni a gazdájához.

Az Állatok Világnapja alkalmából készült kimutatásból kiderül az is, hogy tízből kilenc kutya vidéken tűnik el, illetve 50 elkóborolt kutyának hiába volt chipje, az adatbázisból a gazdája elérhetőségei nem voltak leolvashatóak.

„Minden olyan kutyának tudunk segíteni, amelyiknek van mikrochipje, de emellett az is nagyon fontos, hogy az elkóborolt állat adatai helyesen legyenek megadva. Így igen gyorsan, akár öt-tíz perc alatt be tudjuk azonosítani a kutyát, és vissza tudjuk juttatni a gazdájához” – mondta Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

Applikáció segít a kereséshez

Az Állatok Világnapjának a célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Jelenleg Magyarországon közel 2 millió mikrochippel rendelkező állat él a Magyar Állatorvosi Kamara nyilvántartása alapján. A kijelölt chipleolvasó helyszínek megtalálhatóak a Vigyél Haza Alapítvány kutyakereső alkalmazásában, az applikáció INNEN tölthető le.

Free-Photos képe a Pixabay -en.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .