Országos rendezvénysorozat indul az október 20-ai táj nemzetközi napja alkalmából, amelyhez több magyar szervezet is csatlakozott – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
Közleményük szerint az Európa Tanács kezdeményezésére az Európai Táj Egyezmény megnyitásának napja, október 26-a 2017-től Európa-szerte a táj nemzetközi napja.
A szervezetek Magyarországon idén is változatos programokkal igyekeznek felhívni a magyar táj értékeire és védelmére a lakosság figyelmét.
Közölték: az éghajlatváltozás miatti szélsőségek hatásának mérséklése érdekében a többletvizeket vissza kell tartani, amelyhez a tájgazdálkodás reformja is szükséges. A táj és a víz kapcsolatának javítása a lakosság, az agrárium és az önkormányzatok összefogásával valósulhat meg, amelyhez az agrártárca és a Belügyminisztérium mintaprojektjei nyújtanak segítséget.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésére a vízügyi igazgatóságok olyan projektek eredményeit mutatják be a helyben érintetteknek, amelyben a beavatkozások figyelembe veszik a táj komplexitását, természeti és kulturális értékét egyaránt őrizve járulnak hozzá az emberi jóllét növekedéséhez.
A nemzeti park igazgatóságok és a natúrparkok immár hagyománynak tekinthető módon terepi programokkal, túrákkal, tájsétákkal várják az érdeklődőket, ahol a táj jellegzetességeit megtapasztalva kerülhetnek közelebb az érdeklődők az adott táj természeti és kulturális értékeihez.
Kitértek arra is, hogy pénteken nyílt meg az esztergomi Duna Múzeum új állandó kiállítása, a VÍZEUM, amely a víz és az ember kapcsolatát eddig soha nem látott módon mutatja be. A múzeum nyílt napot tart a táj nemzetközi napján, akkor a VÍZEUM kiállítás, a múzeum Látványtára és Galériája ingyenesen látogatható lesz.
mti