2050-re a közlekedés szempontjából nullára kellene csökkenteni a károsanyag-kibocsátást

0

Fontos az Európai Bizottság új munkaprogramjában is deklarált fenntarthatóság, amely a közlekedésben a károsanyag-kibocsátás csökkenésével valósulhat meg – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Mosóczi László hozzátette: lehetőség szerint 2050-re a közlekedés szempontjából nullára kellene csökkenteni a károsanyag-kibocsátást.

Elmondta: a közlekedés a levegőbe jutó káros anyagok negyedéért felel, a kibocsátást akcióprogramokkal, fejlesztésekkel és új technológiákkal kell csökkenteni, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy egyre inkább nő a személyszállítási igény, illetve az elszállítandó áruk mennyisége is.

A fenntartható közlekedés négy nagy pilléren: a szénhidrogének visszaszorításán, a közlekedés digitalizációján, okos beruházásokon és innováción alapszik – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy a károsanyag-kibocsátás csökkentéséhez a közösségi közlekedés mindenhol preferencia kell legyen.

A jövő az elektromos járműveké, ezért a kormány nemrégiben hozott döntést arról, hogy 2022-ben már csak elektromos autóbuszokat lehet újként üzembe helyezni, és a jelenlegi beruházások révén csökkeni fog az autóbuszok átlagéletkora is – emlékeztetett Mosóczi László.

A műsorban elhangzott, hogy 2017 és 2024 között 3200 milliárd forintból fejlesztik a gyorsforgalmi úthálózatot és épülnek kerülőutak Magyarországon.

mti

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .