Jogerősen 90 napi elzárásra, illetve 180 ezer forint pénzbüntetésre ítéltek két zalai állatkínzót – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Bartalné Mentes Judit beszámolója szerint az elsőrendű vádlott egy állatmenhelyből fogadott örökbe egy négyéves kutyát. Miután 2017 nyarán a másodrendű vádlottként szereplő féltestvére házába költözött, együtt három kutyát tartottak az udvaron.
A vádlottak az állatoknak nem biztosítottak fedett helyet, az egyik kutyát egy alig kétméteres láncra kötötték, a mozgatásáról nem gondoskodtak. Heti egy-két alkalommal etették csak őket.
Miután a másodrendű vádlott külföldre költözött, az állatok gondozását féltestvérére bízta, aki továbbra sem biztosított megfelelő ellátást számukra. Egy névtelen bejelentő értesítette a hatóságokat 2017 augusztusában, hogy a kutyák élelem és a nyári kánikulában víz nélkül, sebekkel a testükön, betegen, ellátatlanul szenvednek.
Az elsőfokú bíróság 45 nap elzárásra ítélte az elsőrendű vádlottat, társát pedig 90 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. Ügyészi fellebbezés után a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék mindkét büntetést a duplájára emelte.
Az indokolásban egyebek mellett elhangzott: a bíróság nagyobb nyomatékkal vette figyelembe az elsőrendű vádlott esetében, hogy a cselekmény idején más bűncselekmény miatt próbaidőn volt és szabálysértési eljárás is folyt ellene, társa esetében pedig azt, hogy más bűncselekmények miatt korábban már volt büntetve.
mti
Nelson García Bedoya képe a Pixabay -en.