Minden korábbinál magasabbra emelkedett a megújuló forrásokból termelt energia aránya a németországi áramfelhasználásban egy a múlt pénteken ismertetett felmérés szerint.
Az energetikai és vízgazdálkodási vállalkozások országos szövetségének (BDEW) adatai szerint a január-szeptemberi időszakban 42,9 százalékot tett ki a megújuló források aránya a villamos energia felhasználásban, ami új történelmi csúcs, és csaknem 5 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbi 38,1 százalékhoz képest.
A napsugarak, a szél és más megújuló források felhasználásával kilenc hónap alatt 183 milliárd kilowattóra (kWh) energiát állítottak elő, csaknem 50 százalékkal megelőzve a barna-, és a feketekőszén felhasználására épülő termelés 125 milliárd kilowattórás teljesítményét. Egy évvel korábban 166,5 milliárd kilowattórát, illetve 171,1 milliárd kilowattórát kitevő termeléssel még csaknem egyenlő volt a két forráscsoport aránya.
A BDEW előrejelzése szerint 2019 egészét tekintve is 42 százalék körül lehet a megújuló források aránya a németországi áramfelhasználásban. Közleményükben kiemelték: a regeneratív források előretörése és a hagyományos energiahordozók visszaszorulása örömteli, de a sorozatban megdőlő rekordok éles ellentétben állnak a szélerőmű-fejlesztések területén kialakult “drámai helyzettel”.
Ráadásul nemcsak a szél-, hanem a napenergia felhasználásának bővülése is lassul, és határozott kormányzati lépések nélkül csak nagyjából felerészt sikerül majd teljesíteni azt a célkitűzést, hogy 11 év alatt a jelenleginek a duplájára, 98 gigawattra emeljék a beépített naperőmű kapacitást.
A két folyamat együttesen azzal fenyeget, hogy Németország messze elmarad attól a céljától, hogy 2030-ra 65 százalékra növelje a megújuló forrásokból termelt energia arányát az áramfelhasználásban – figyelmeztetett az érdekvédelmi szervezet.
Németországban a megújuló energia nagyjából felét előállító szélenergia ágazat másfél-két éve válsággal küszködik. Ágazati szereplők szerint ennek legfőbb oka, hogy egyre kevesebb a szélerőmű parkok telepítésére hatóságilag alkalmasnak minősített új terület, lassú az engedélyezési eljárás, és erősödik a fejlesztésekkel szembeni lakossági ellenállás, amit a beruházások elleni perek számának növekedése is jelez.
Elemzők szerint az is fontos, hogy a szélturbinák és a kapcsolódó berendezések gyártására szakosodott német cégek lemaradnak a globális élvonaltól, különösen a legnagyobb növekedést ígérő piacon, a nagyméretű, tengeri telepítésű turbinák piacán. Így az ágazatban az utóbbi másfél évben 26 ezer állás szűnt meg.
BDEW adatait árnyalja, hogy az úgynevezett megújuló energia törvény (EEG) után EEG-járuléknak nevezett hozzájárulás révén a lakosság viseli a megújuló források használatának terjedéséből fakadó terhek legnagyobb részét. Az EEG-hozzájárulás a bevezetés évében, 2000-ben egy kilowattórára vetítve 0,19 cent (63,65 forint) volt, és azóta csaknem folyamatosan emelkedett, 2010-ben 2,05 cent, 2015-ben 6,17 cent volt, az idén pedig 6,88 cent.
mti
Jose Roberto Jr. Del Rosario képe a Pixabay -en.