Országszerte több mint 1200 helyszínen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet a mézfogyasztást népszerűsítő Mézes reggeli programban, amelynek nyitó eseményét a Tolna megyei Tamásiban rendezték.
Nagy István agrárminiszter az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, az Agrármarketing Centrummal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával közösen szervezett programon, a helyi Würtz Ádám Általános Iskolában hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a méz fogyasztására, mert a méz egészséges élelmiszer. “Meg kell tartanunk azt a tevékenységet, amit a méhek végeznek, hiszen a beporzással a teremtett világot tartják fenn” – fogalmazott.
Megjegyezte: ha fogyasztjuk a mézet, biztosítjuk a méhek munkáját, a méhészet tevékenységét, amivel elősegítik azt, hogy fenntartható világban élhessünk.
Ehhez úgy tudunk hozzájárulni, hogy a magyar mézet választjuk a vásárlásnál – tette hozzá.
Robert Kokalj, Szlovénia magyarországi nagykövete emlékeztetett arra, hogy a Mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniából indult el, ahol Magyarországhoz hasonlóan nagy hagyománya van a méhészetnek. Szlovénia szeretné elérni azt, hogy május 20-át a méhek világnapjává nyilvánítsák – mondta.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke többek között megemlítette, hogy a méz hozzáadott értékét tekintve sokkal jelentősebb termék, mint amekkora részt elfoglal a magyar agrárgazdaságban. A mézfogyasztást ösztönző program középpontjában a családok állnak, mert a szülőknek nagy felelősségük van abban, hogy mi kerül a családok asztalára – jegyezte meg.
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy a méznek kiváló beltartalmi értéke van: 28 féle aminosavat, 12 féle ásványi anyagot és 8 féle vitamint tartalmaz.
Közölte: a magyar átlagos mézfogyasztás megközelíti az évi egy kilogrammot fejenként, míg az Európai Unió átlagos fogyasztása 1,7 kilogramm. A Magyarországon készülő évi 15-30 ezer tonna méz 20-25 százaléka a belföldi fogyasztás. A magyar méz legfontosabb piaca Német-, Francia- és Olaszország, de Japánban is keresett a hazai méz.
A Mézes reggeli programot Szlovénia 2007-ben indította el, majd több európai ország csatlakozott hozzá, Magyarországon 2014-től tartanak rendezvényeket. A diákok a mézkóstolás mellett a méhek biológiájával és a beporzással is megismerkednek. 2018-ban az OMME adatai szerint 1011 iskola, óvoda vett részt a programban, Bross Péter, az egyesület elnöke arról számolt be, hogy a pénteki eseményt több mint 1200 helyszínen rendezték meg.
mti