„Zöld” közösségben az erő

0
37

A Duna-Dráva Cement Kft. Zöld Megoldás-pályázatának keretén belül idén is összesen 7,5 millió forintra lehetett pályázni környezettudatosságot elősegítő projektelképzelésekkel. A program évről évre egyre népszerűbb, amelyet mi sem bizonyít jobban, mint a rekordszámú, összesen 39 beérkező pályamunka.

A Beremendi Cementgyár környezetében élő közösségek zöld kezdeményezéseit ebben az évben közel 3 millió forinttal, a Pécs és környéke régió pályázóit pedig 1,5 millió forinttal támogatja a DDC. A Váci Cementgyár térségéből beérkezett nyertes pályázatok megvalósulásához 3 millió forinttal járul hozzá az építőanyag-ipari vállalat.

A Bírálóbizottság a 2019-ben beérkezett színvonalas pályaművek közül Vác térségéből A Verőcei Gyermekekért Alapítvány projektelképzelését, a Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület pályázatát és a Váci Gazdászok és Kertészek Alapítvány által beadott tervet támogatja. Beremend vonzáskörzetében a Palkonya Turisztikai Egyesület és a Hétágfa Egyesület pályázatát, míg Pécs térségéből a Rigóder-Domb Érdekvédelmi Fórum Egyesület pályamunkáját találta a Bizottság a leginnovatívabbnak.

A verőcei óvodakertben a jövő évben olyan tanösvényt valósítanak meg, amellyel a már meglévő állomásokat, kertet újragondolják, illetve teljesen új állomásokat is kialakítanak a fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében.

A Nógrádi Együtt Veled TaPArk pályázat célja egy mezítlábas park létrehozása Nógrád településen, amelynek segítségével a gyerekek már egészen kicsi korban közel kerülhetnek a természethez, megismerhetik az általa nyújtott szépségeket, kincseket. Az Országos Kék Kör a településen halad át, így a természetjárók széles csoportja előtt is nyitva lesz a közösségi tér.

A váci alapítvány által megálmodott Közösen-Ökosan projekttel olyan külső és belső közösségi tér létrehozását célozták meg, amely összhangban van az ENSZ által elfogadott 17 fenntartható fejlődési céllal, és segíti a célok jelentőségének megértését, gyakorlati megvalósíthatóságának bemutatását az intézmény diákjai számára.

A DDC mindhárom projekt megvalósulását 1-1 millió forinttal támogatja.

A baranyai pályázók – Vác és környékéhez hasonlóan – a közösségépítésre, a kültéri kikapcsolódási lehetőségek létrehozására helyezték a hangsúlyt.

A palkonyai egyesület a Rézsű-játszóparkkal egyedi kikapcsolódási lehetőséget biztosít majd a helyi közösségeknek és az odalátogatóknak, amely során nemcsak a természeti értékeket, de a környezettudatosságot és az egészséges életmódot is támogatják. A DDC a projekt megvalósulását 1,6 millió forinttal támogatja.

2020-ban a Hétágfa Egyesület egy speciális tanösvényt alakít ki Hétágfa Tanösvény néven. Mindez egy kreatívan felépített, interaktív ösvényrendszer lesz, amely segítségével a látogatók közel kerülhetnek a természethez és kikapcsolódhatnak. A tanösvény mellett az egyesület tagjai komplex túravezetéssel is várni fogják az odalátogató óvodás- és iskolás csoportokat, valamint a természetjárókat egyaránt. A környezettudatos ötlet megvalósulásához a vállalat 1,2 millió forinttal járul hozzá.

A DDC által 1,5 millió forinttal támogatott pécsi pályázó a Rigóder-domb szabadidőparkban olyan változásokat tervez bevezetni, amelyek a természet védelmét szolgálják. Emellett felhívják az emberek figyelmét arra, hogy mit tehetnek a Földért, annak megóvásért. A fiatal generáció élmény alapú tanulását egy külső tanterem létrehozásával támogatják.

A DDC Zöld Megoldás-pályázat keretében az elmúlt évek során eddig összesen 41 projekt valósult meg mintegy 59 millió forintból. A jövőre megvalósuló 6 pályázattal pedig tovább növelik a támogatottak számát.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..