Történetének legsikeresebb szezonját zárta a Nyíregyházi Állatpark

0

Huszonhárom éves fennállásának legsikeresebb szezonját zárta 2019-ben a Nyíregyházi Állatpark, az idén csaknem 600 ezer látogatót fogadó sóstógyógyfürdői látványosságban csaknem kétszáz állatkölyök született, jövőre pedig elkezdődik az új India-ház és a Jégkorszak-bemutató építése – mondta az állatpark igazgatója az MTI-nek.

Gajdos László az ötezer állatot bemutató állatkert elmúlt évéről szólva elmondta, ezzel a látogatószámmal a Nyíregyházi Állatpark az ország leglátogatottabb vidéki turisztikai attrakciója, amelyre a belföldi vendégek mellett egyre több külföldi turista is kíváncsi. Szavai szerint ez az eredmény annak köszönhető, hogy a számos különleges épület és bemutató mellett látogatóbarátabb lett a park: bevezették az online jegyvásárlást és a digitális állatparki térképet, amivel még a parkba érkezéssel előtt megtervezhető a harmincöt hektáros erdő pontos bejárása.

A park legnagyobb vonzereje természetesen továbbra is az állatok, a gyűjtemény pedig idén csaknem kétszáz állatkölyökkel gazdagodott. A “bébibumm” év elején a Grevy-zebra születésével kezdődött, nyáron pedig kispanda ikerpárnak örülhettek a szakemberek és a látogatók, de Rotchild-zsiráf, mandzsu daru fióka, vörös varik, zászlósfarkú gereza, vörös óriáskenguru, amerikai és európai bölények, Mishmi-takinok és a természetben már kipusztult vietnami szikaszarvas-szaporulat is többletmunkát adott a gondozóknak – ismertette a részleteket a szakember.

Gajdos László szerint a park aktív nemzetközi tudományos életben történő szerepvállalását bizonyítja, hogy ebben az évben Nyíregyházán rendezték meg a nemzetközi cápakonferenciát, melyen tizenhét ország ötvenhat tengerbiológusa és akvarista szakembere vett részt. Az elméleti előadásokon a 370 ismert cápafaj tartástechnológiájának, szaporításának és gyógykezelésének tapasztalatait osztották meg egymással a résztvevők, akik a gyakorlati oktatáson a legújabb cápavizsgálati módszerekkel és eszközökkel, valamint a kíméletes befogás és bódítás fogásaival ismerkedtek meg.

A különleges állatcserék sorában az igazgató a szumátrai tigrisek érkezését emelte ki. Szavai szerint ebből a fajból a szabad természetben alig pár száz állat él csupán, így nagyon fontos az állatkertben élő kisszámú egyed szaporítása. Ezért egy hármas állatcserével – amiben a nyíregyháziak mellett francia, lengyel állatkertek vettek részt – sikerült azt elérni, hogy most Nyíregyházán él egy genetikailag értékes szumátrai tigrispár, amelytől a remények szerint a közeljövőben utódok születhetnek.

A Nyíregyházi Állatpark 2019-ben több élőhelyi és vadvédelmi program támogatása mellett több karitatív kezdeményezésben is részt vállalt: szeptemberben például ingyenes napot rendezett a fogyatékkal élőknek, a karácsony előtt megrendezett hagyományos 100 forintos napon bárki bemehetett a parkba, aki bármilyen, mások számára még hasznos ajándékot vitt. Az idei akcióban 16 ezren vettek részt, így csaknem harminc karitatív szerveznek sikerült több mázsa hasznos dolgot összegyűjteni – összegzett az igazgató.

A 2020-as esztendőt mozgalmasnak nevezve Gajdos László elmondta, jövőre két nagy projekt kivitelezése is elkezdődik, melyek jelenleg tervezési fázisban vannak. Az India-házban India jellegzetes növény- és állatvilágával lehet majd megismerkedni, a Jégkorszak interaktív állatbemutatóban pedig húszezer évet átugorva élethű nagyságú modelleket láthatnak a látogatók például az ősi barlangi medvéről vagy a gyapjas mamutról. A különleges bemutatótérben a két sarki pólus jellegzetes, ma élő állatait lehet megtekinteni.

mti

Borítókép: sostozoo.hu

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..