Nébih: országszerte zártan kell tartani a baromfit

0

Az országos főállatorvos elrendelte a baromfik zárva tartását Magyarország teljes területén annak érdekében, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal az érintkezés lehetősége, és ezáltal a baromfiállományok madárinfluenza vírussal történő fertőződésének kockázata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.

Az országos főállatorvos január 16-án megjelent határozatában előírt zártan tartás azokra a gazdaságokra vonatkozik, ahol az állatok kifutója felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval.

A közlemény szerint továbbra is érvényes a baromfitelepek járványvédelmi minimum feltételeit tartalmazó 2017-es főállatorvosi határozat, amely az állományok közötti terjedés megakadályozását szolgálja az állattartó létesítmények járványvédelmi zártságának fokozásával. Ezen előírások között szerepel például, hogy a takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani, nyílt vízből pedig tilos itatni. Az állatok almozására használt anyagot szintén meg kell óvni a vadmadarakkal való érintkezéstől.

Azok, akik nem tartják be az előírásokat, egy járványkitörés esetén elesnek az állami kártalanítástól – írták.

A baromfik zárva tartását azt követően rendelte el az országos főállatorvos, hogy január közepén madárinfluenza vírus jelenlétét mutatták ki a Komárom-Esztergom megyei Ács település egy nagy létszámú pulykát tartó gazdaságában, majd a Hajdú-Bihar megyei Létavértes településen egy szintén nagy létszámú állományú kacsatartó telepen.

A Nébih a honlapján azt is közölte, hogy az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE) tett bejelentést követően több ország – főként távol-keleti – jelezte, hogy ideiglenesen megtiltják Magyarországról élő baromfi és különböző baromfi termékek kiszállítását.

A belföldi és az Európai Unióba történő kiszállítások a korlátozás alá eső területeken kívül zavartalanul folyhatnak – tették hozzá.

A felsorolás szerint egész Magyarország területéről megtiltotta Kína a víziszárnyas- és baromfihús importját, Dél-Korea az élő baromfi, a baromfihús és étkezési tojás, Tajvan a baromfi és baromfitermékek, az Egyesült Arab Emírségek az élő szárnyasok, Izrael a baromfi genetikai anyag, SPF tojás, étkezési tojás, baromfihús, toll és fogságban tartott madarak importját.

Japán, Hongkong és Szingapúr és az érintett két megyére – Komárom-Esztergom és Hajdú-Bihar – vonatkozóan vezetett be import tilalmat baromfikra és különféle baromfitermékekre.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .