Légszennyező anyagokat elnyelő buszokat állítanak forgalomba nyártól az Egyesült Királyság több városában.
A Go-Ahead közlekedési társaság buszainak tetejére légszűrő berendezéseket szereltek fel, hogy elnyeljék a káros anyagokat.
A technológiát kipróbálták a cég egyik buszán Southamptonban, és az eredmények szerint 65 gramm – egy teniszlabda súlyú – szennyező anyagot vont ki a levegőből 100 nap alatt.
A buszok ugyan dízellel működnek, de motorjuk Euro-6-os – közölte a cég szóvivője.
Nyártól Oxford, Plymouth, Newcastle, Manchester, Crawley és Brighton utcáin fognak járni ilyen zöldbuszok. Southamptonban pedig öt újabb buszt állítanak forgalomba.
A légszűrő rendszer minden várakozásunkat felülmúlt a környezetvédelmet illetően – idézte David Brownt, a Go-Ahead Csoport vezetőjét a BBC News honlapja.
A Go-Ahead Csoport a szigetország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, amely ötezer buszt működtet.
A buszok tetejére szerelt légszűrő berendezéseket a Pall Aerospace vállalat fejlesztette, amely kereskedelmi és katonai repülők számára is gyárt légszűrő berendezéseket.
mti