Az elmúlt hetekben a koronavírus kapcsán bekövetkezett egészségügyi és gazdasági helyzet miatt több ezer család megélhetése forog kockán csak a díszkertészeti ágazatban. A több generáció óta vágott virág-, virágpalánta-, és díszfaiskolai termesztéssel foglakozó kertészetek, e termékek értékesítésével foglakozó vállalkozások, kisebb, nagyobb kertészeti árudák, virágüzletek kerülnek nehéz helyzetbe. A kidobásra ítélt növényeket a Szakmaközi Szervezet jótékony célokra ajánlja fel.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete elmondása szerint gazdátlanul állnak a tavaszi értékesítési időszakra megtermelt virág-, zöldség-, és évelő palánták, egynyári-, és balkonnövények, gyümölcs-, és díszfaiskolai áruk, valamint a vágott virágok a hazai kertészetekben. Olyan áruk, amelyeket a termelők húsvétra, ballagásra, anyák napjára és a kezdődő kerti szezonra időzítettek és egész télen át melegházakban neveltek.
A jelenleg még csak félkész állapotban lévő termékekben nagyon sok pénzük áll, hiszen a szaporító anyagokat, virágcserepeket, ültető közegeket, műtrágyát, növényvédő szereket korábban megvásárolták, és hónapokon keresztül fizették a termelés egyéb költségeit is, így a fűtést, a munkadíjakat és járulékait, a szállítást, az esetleges bérleti díjakat, miközben ezekből a termékekből a nevelési időszak alatt bevételük nem származik.
A nehéz helyzetben lévő ágazat a kidobásra ítélt növényeket jótékony célokra fordítja. Az elmúlt napokban a budapesti kórházi dolgozók számára ajánlották fel a virágokat, s ezt az akciót a következő hetekben is, országszerte folytatják. Szeretnék, ha ezekkel a színpompás növényekkel az egészségügyi és kereskedelmi dolgozóknak okozhatnánk néhány örömteli pillanatot, napot.
Az egynyári-, és balkonnövények, díszfaiskolai áruk, vágott virágok értékesítésének jelentős része (60-80 %) tavaszra tevődik. Az áruk előállításába a termelők az előző évi bevételeik jelentős részét, megtakarításaikat, és hiteleiket előre elköltik. Az első bevételekre normális esetben március elejétől számíthatnak, innentől kezdve a virágpiaci, árudai, lerakati értékesítések június közepéig-végéig folyamatosak.
Az egynyári-, és balkonnövények, díszfaiskolai áruk fő értékesítési időszaka április közepétől, május elejéig tart, illetve csak tartana, mivel a mostani helyzetben e termékek vásárlása vélhetően háttérbe fog szorulni mind az üzletláncoknál, mind a lakosságnál.
A megtermelt dísznövények jelentős része, érzékeny, romlandó áru, ha nem kerül időben piacra és az optimális ültetési időszak elmúltával eladhatatlanná válik. A dísznövények ültetése az időjáráshoz igazodik. Legkedvezőbb időpont a tavasz és az ősz, a nyári szárazság és forróság idején, már nem, vagy csak minimális túlélési eséllyel tehető meg.
Az eladatlan árukészlettel komposztra kerülhet több ezer család megélhetését nyújtó vállalkozás is, hiszen, ha nem jutnak a növények értékesítéséből bevételhez, akkor nem marad erőforrásuk az őszi szezonra történő felkészüléshez sem.
A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete szerint a teljes kertészeti ágazat megmentése nem csupán gazdasági szempontból fontos. A Szakmaközi Szervezet álláspontja szerint a kertészetek, kertészeti árudák, lehetőséget adhatnak:
– az otthonukba visszahúzódó embereknek a közvetlen környezetük szépítésére
– fertőzés veszély nélkül a szabadban töltött órák eltöltésére
– a kertészkedésből fakadó apró örömök megélésére
– az egészséges zöldségek, gyümölcsök házikerti nevelésére
A közelgő tavasz és jó idő lehetővé teszi a kerti munkát. A Díszkertészek Szakmaközi Szervezete javasolja mindenkinek, aki csak teheti, ültessen zöldségpalántákat, vessen virág és fűszer magvakat, szépítse a balkonládáit, kertjeit, virágágyásait. Ebbe a munkába vonja be a gyermekeket is, hisz a velük végzett közös kertészkedés, palántanevelés a digitális térben eltöltött idő után kézzel fogható, megtapasztalható élményt nyújt.
Kertészkedésre fel!