Tízezer éve foglalkoznak növénytermesztéssel az Amazonas-medencében

0

Már kicsivel több mint tízezer évvel ezelőtt, a korai holocén korban megkezdődött a manióka, a tök és egyéb ehető növények termesztése az Amazonas-medence délnyugati részén – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport.

A kutatók szerint a Nature című folyóiratban publikált eredményeik megerősítik, hogy Kína, a Közel-Kelet, Mezo-Amerika és az Andok mellett az amazonasi Llanos de Moxos volt az ötödik központja a korai növénytermesztésnek, és hogy az ember amióta csak megérkezett az Amazonas-medencébe, folyamatosan alakítja a tájat – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Llanos de Moxos egy nagyjából 126 ezer négyzetkilométeres szavanna Amazónia délnyugati részén, Bolívia Beni megyéjében.

A kutatók a szavanna területén lévő erdőszigeteket tanulmányozták a korai növénytermesztés nyomai után kutatva. “Távérzékeléssel térképeztük fel az erdőszigetek nagy szekcióit” – mondta José Capriles, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa.

A kutatók szerint több mint 4700 mesterséges erdősziget található Llanos de Moxos térségében. Ezek közül nagyjából harmincat vizsgáltak meg közvetlenül a szakemberek, megállapítva, hogy azok jelentős részét használhatták annak idején növénytermesztésre.

A szakemberek az erdőszigetekben végzett ásatási munkálatok, valamint üledékmagokból nyert mintákból származó fitolitokat – élő növény szöveteiben, a növény életműködése során keletkező apró ásványi részecskéket – elemeztek.

Mivel a szilícium-dioxid alapú fitolitok formáját az határozza meg, hogy milyen növényben keletkeztek, a kutatók azonosítani tudták, hogy milyen növényeket termesztettek a térségben évezredekkel korábban.

A kutatók 10 350 évvel ezelőtti manióka, 10 250 évvel ezelőtti tök és 6850 évvel ezelőtti kukoricatermesztés nyomait azonosították.

A kutatók szerint Llanos de Moxos lakóinak étrendjét hajdanán döntően a manióka, a tök, a kukorica és egyéb, szénhidrátban gazdag növények – édesburgonya és mogyoró – alkották, kiegészítve halakkal és nagytestű növényevő állatokkal.

A tanulmányt vezető Umberto Lombardo, a Berni Egyetem munkatársa szerint adataik azt mutatják, hogy az Amazonas-medence délnyugati részének legkorábbi lakói nem csupán vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, hanem növénytermesztéssel is foglalkoztak a korai holocén korban. A kutatók szerint az első lakók talán már eleve egy vegyes gazdaságra berendezkedve érkeztek a térségbe.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .