A szokásosnál is súlyosabb idén a tavaszi ragadozómadár-mérgezési hullám

0

Ebben az évben már tizenkét sas esett mérgezés áldozatául, és csak az utóbbi egy hónapban hét különböző helyszínen kerültek elő mérgezéses tüneteket mutató elhullott ragadozó madarak, emlősök és mérgezett csalétkek – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel.

Az elpusztult egyedek száma április közepére meghaladta a 77 példányt, amelyek között kilenc rétisas és három parlagi sas volt, utóbbiak fokozottan védettek, természetvédelmi értékük példányonként 1 millió forint – derült ki az MME közleményéből, amely szerint a tetemek mintegy kétharmadát, 50 madarat és emlőst, valamint kilenc mérgezett csalétket az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége talált meg.

“Nem kizárt, hogy az elkövetők abban bíznak, hogy az elrendelt járványügyi korlátozások árnyékában kisebb eséllyel derül fény tetteikre, ezért kihasználva a helyzetet bátrabban helyeznek ki mérgezett csalétkeket, ezzel veszélyeztetve a ragadozómadarakat” – olvasható a közleményben.

A begyűjtött tetemek és csalétkek laboratóriumi vizsgálatai folyamatban vannak, feljelentések születtek és több esetben indult rendőrségi nyomozás. Az elkövetők ellen több bűncselekmény miatt is vádat emelhetnek (természetkárosítás, állatkínzás, orvvadászat, méreggel való visszaélés), így akár milliós pénzbüntetésre és egytől öt évig terjedő börtönbüntetésre is számíthatnak – figyelmeztetnek a természetvédők.

Az MME méreg- és tetemkereső kutyás egysége 2013 őszén kezdte el működését a parlagi sasok védelmét szolgáló Helicon LIFE projekt keretein belül, és azóta folyamatosan dolgozik az illegális madárpusztítások visszaszorításáért. Az egység hét év alatt 371 bűncselekményt, valamint 113 bűncselekménygyanús esetet regisztrált, a terepi keresések összesített száma pedig az idei évben átlépte az ezret.

mti

quillerpl képe a Pixabay -en.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .