Oroszország egy űrállomás és egy űrsikló fejlesztésébe készül belekezdeni – jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz állami űripari vállalat vezérigazgatója a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának.
Rogozin szerint még nem dőlt el, hogy az űrállomás nemzeti vagy nemzetközi lesz-e, de a műszaki előkészítésnek már most meg kell kezdődnie. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország ezen a területen mindig vezető szerepet töltött be. Úgy vélekedett, hogy a jelenlegi Nemzetközi Űrállomás még mintegy 7-10 évig maradhat fenn.
Meglátása szerint az amerikai asztronautáknak a saját űrhajó használatához való visszatérése nyomán növekedni fog az orosz kozmonauták száma a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). Úgy vélekedett, hogy a Roszkoszmosz által az amerikaiak utaztatásával megkeresett pénz “nem érte meg” a felelősséggel járó idegi megterhelést.
Közölte, hogy Oroszország érdeklődéssel figyeli, hogyan készítik elő a Crew Dragonnak – a SpaceX amerikai űripari vállalat űrhajójának – első repülését a Nemzetközi Űrállomásra.
“Nagyon örültünk, amikor az amerikaiaknál megjelent egy alternatív emberi utazásra alkalmas szállítórendszer. Ez egy természetes folyamat, el tudom képzelni, hogy egy ilyen erős nagyhatalom, mint az Egyesült Államok, mennyire aggódott az elmúlt kilenc év alatt amiatt, hogy nem volt lehetősége saját űrhajóin szállítani az asztronautákat a Nemzeti Űrállomásra. Szakmai sikert kívánunk nekik” – hangoztatta Dmitrij Rogozin.
“Nagyon perspektivikusnak” nevezte a pilóta által vezetett, alacsony Föld körüli pályán többször felhasználható űrhajó kifejlesztésének gondolatát. Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetuniónak volt egy Buran elnevezésű űrsiklója, amelynek felhasználására aztán nem találtak lehetőséget.
Közölte, hogy az Angara A-5 szupernehéz orosz hordozórakéta a tervek szerint 2023-ra készül el.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hold-hasznosítási és Mars-utazási célkitűzéseivel kapcsolatban azt mondta, hogy a Roszkoszmosz nem engedhet meg magának mindent, amit megkíván. Hozzátette, hogy Oroszország meg fogja akadályozni a Hold privatizálását, bárkitől is származzon az elképzelés.
Rogozin ezzel Donald Trump amerikai elnök április 6-i rendeletére utalt, amely a Hold és más égitestek forrásainak kiaknázására vonatkozott, s amelyben Trump leszögezte, hogy az amerikai kormányzat ellen fog állni minden olyan kísérletnek, amely az emberiség közös örökségének tekinti a világűrt.
Az orosz tisztségviselő törvénysértőnek nevezte ezeket az elképzeléseket, és azt mondta, hogy Moszkva nem kíván egy Hold-verseny részesévé válni.
Tájékoztatása szerint Oroszország 2020-ban kezdi el Hold-programját és a bolygóra küldi a Luna-25 szondát. Ezt 2024-2025-ben a Luna-26 orbitális és Luna-27 nehézkészülék fogja követni. Utóbbi fúrásra és egyéb kísérletek elvégzésére is képes lesz.
Rogozin szerint a Roszkoszmosz előtt három feladat áll: az orosz fegyveres erők harci rakétarendszerekkel való ellátása, a gazdaság és az életszínvonal növelése (egyebek között az internet, a telekommunikáció és a navigáció fejlesztése révén), valamint a világ és a földi élet keletkezésére vonatkozó tudás megszerzése.
2020-tól kezdődően az összes űrprojektet a Roszkoszmosz égisze alatt fogták össze Oroszországban.
mti