Közel kétszáz éve, a legutóbbi rekordnak számító 1833-as év tavaszán tapasztalthoz hasonló szárazsági hullám sújtja Belgiumot. Április és május folyamán 24,4 milliméter csapadék hullott mindössze az ilyenkor szokásos 118 milliméterhez képest – közölte a belga Királyi Meteorológiai Intézet (IRM).
A La Libre Belgique című belga napilap beszámolója szerint Rozemien De Troch, a meteorológiai intézet illetékese elmondta, a két tavaszi hónap közül május volt a szárazabb. Ekkor mindössze 5,4 milliméter csapadék hullott a szokásos 66,5 milliméterhez képest. Megjegyezte, 1833 azonos időszaka még szárazabb volt, akkor 1,4 milliméter csapadék hullott országosan.
A tavaszi időszak gyakran csapadékos időjárásával ellentétben az idén jellemző napsütés – a gyakran hűvös idő ellenére is – rendkívüli aszályt eredményezett.
“Az alacsony relatív páratartalom és a folyamatos napsütés nagyon jelentős párolgást okozott” – mondta.
A napilap úgy tudja, több belgiumi településen vízhasználati korlátozást vezettek be.
De Troch kiemelte azt is, hogy a napos órák számát tekintve is kiemelkedő a belga tavasz.
mti