Meghosszabbították a Virágos balkonok, virágos kertek verseny nevezési határidejét

0

Július 15-ig meghosszabbították a nevezési határidőt a Virágos balkonok, virágos kertek versenyre, és az idén Bálint gazda emlékdíjat is odaítélnek Magyarország kertésze tiszteletére – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint sokan jelezték a szervezőknek, hogy a szeszélyes időjárás miatt az idén bizonyos fajták később indultak virágzásnak, és július közepére érik csak el teljes pompájukat, ezért hosszabbították meg a nevezési határidőt.

A Magyar Turisztikai Ügynökség által kiírt egyéni környezetszépítő versenyre fotókat várnak, amelyek megmutatják, milyen dísznövények, egynyári és évelő virágok, fűszernövények szépítik a balkonokat, erkélyeket, előkerteket.

Kategóriánként az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet, valamint 7-7 további pályázatot díjaznak kertészeti utalványokkal, továbbá egyedi, tematikus díjakat is kiosztanak a különleges pályaműveket beküldők között.

A szakmai zsűri döntése mellett július 27. és augusztus 9. között közönségszavazás is indul majd, amelynek győzteseit szintén díjazzák augusztus közepén.

A verseny szervezőbizottsága arról is döntött, hogy a pályázat nemrég elhunyt zsűritagja, Magyarország kertésze, Bálint Gyuri bácsi tiszteletére Bálint gazda emlékdíjat is odaítélnek a versenyben.

Bálint György, mindenki Bálint gazdája a klasszikus értelemben vett kertészetet művelte, amiben benne volt a föld tisztelete és szeretete, valamint a munka megbecsülése. Nagyon fontosnak tartotta a haszonkertészetet is, számára a kert a gyümölcsfák, zöldségnövények és dísznövények harmonikus egységét jelentette, ahol a kertész a természettel harmóniában ápolja, gondozza a rá bízott természeti örökséget – írják a közleményben.

A versennyel kapcsolatos további részletekről a https://palyazat.viragosmagyarorszag.hu/ honlapon lehet tájékozódni.

mti

M W képe a Pixabay -en.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .