Sörényeshangyász-kölyök a fővárosi állatkertben

0

Már a közönség is láthatja a nemrég született sörényeshangyász-kölyköt a Fővárosi Állat-és Növénykertben; a kicsi még főleg anyukája hátára csimpaszkodva cipelteti magát – közölte a Fővárosi Állat-és Növénykert az MTI-vel.

A sörényes hangyász kölyök még július 5-én jött a világra, de az első bő egy hétben csak kevesen láthatták. Az anyaállat sokat pihent és ilyenkor – ahogy a sörényes hangyászoknál szokás – saját magát és kölykét is betakarta bozontos farkával – olvasható a tájékoztatóban. Az elmúlt napokban viszont már egyre többször lehetett látni a kölyökhangyászt, de a nemét még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani.

A budapesti sörényeshangyász-tenyészpár, a hétéves Isabela és a nyolcéves William már nem először nemzettek utódot: a nőstény 2016-ban és 2018-ban is életet adott egy-egy kölyöknek.

A hangyászok az emlősállatok egyik különleges csoportjába tartoznak és a lajhárokkal, valamint az övesállatokkal, vagyis a tatukkal állnak közelebbi rokonságban. Négy fajuk ismeretes, közülük a sörényes hangyász nő a legnagyobbra, a kifejlett állatok súlya akár 40 kilogramm is lehet, hosszuk pedig a két métert is elérheti.

A sörényes hangyász Dél-és Közép-Amerika számos országában őshonos, a faj helyzetét sebezhetőnek minősítette a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN).

A sörényeshangyász-kölyök mellett az állatkert több más kisállat születéséről is beszámolt az elmúlt napokban. A Kelet-Afrikában őshonos szürkenyakú koronásdarvaknál (Balearica regulorum gibbericeps) két fióka kelt ki nemrégiben, de láthatók már a társas prérikutyák (Cynomys ludovicianus) kölykei is, amelyek csak az elmúlt hetekben merészkedtek elő a földalatti üregrendszerből.

Rajtuk kívül még sok más kölyök született az elmúlt időszakban: a veszélyeztetett ázsiai vadkutyáknál, a tapíroknál, a kétpúpú tevéknél, a rózsás flamingóknál, a kihalástól fenyegetett tarvarjaknál, a fekete hattyúknál és sok más állatnál is cseperedő kölyköket és fiókákat láthat  a közönség.

mti

Linzmeier1 képe a Pixabay -en.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .