Országos Erdészeti Egyesület: sikeresek voltak az erdei vándortáborok

0

Sikerrel zárult az erdeivándortábor-program, amelyre – a vírushelyzet ellenére – a tavalyinál is többen jelentkeztek – közölte a programot koordináló Országos Erdészeti Egyesület az MTI-vel.

Június közepe és augusztus második fele között csaknem 4000 diák és kísérője indult táborozni a magyarországi erdőkbe, csaknem 160 csoportban, kilenc útvonalon, egy hét alatt átlagosan ötven-kilencven kilométert megtéve. A sajátos egészségügyi helyzetre tekintettel a szervezők a táborozás fókuszában lévő zöld szemléletformálás mellett kiemelt figyelmet fordítottak a járványügyi szabályok maradéktalan betartására, a táborozók biztonságára.

A diákok – felső tagozatosok és középiskolások – személyes élményeken át ismerkedhettek meg a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek, a Pilis, a Vasi-Hegyhát, a Zemplén, valamint, idén először, a Vértes és a Zselic természeti kincseivel és kulturális értékeivel. Az egyes útvonalakat kiépítő állami erdőgazdaságok által szervezett erdei iskolai programok pedig lehetőséget biztosítottak arra, hogy tovább bővítsék természet- és honismeretüket – írták.

Kiemelték azt is, hogy idén az első táborok mind a kilenc útvonalon jelképes faültetéssel kezdődtek. A 17 őshonos fa elültetésével a szervezők nem titkolt célja volt, hogy így is felhívják a diákok figyelmét a klímavédelemre, amelyben a fák és a fenntartható erdőgazdálkodás kulcsfontosságú szerepet játszanak. Fontos üzenet volt az ültetett fajok kiválasztása is, ami az adott termőhelynek megfelelő őshonos fa volt, így a változatos erdők kialakítását jelképezte: a zempléni útvonalon például az év fájának választott tatár juhart, a Zselicben pedig egy vadcseresznyefát ültettek.

Az Országos Erdészeti Egyesület a Testnevelési Egyetemmel közösen akkreditált gyalogosvándortábor-vezetői továbbképzést szervez pedagógusoknak. A mintegy 250 pedagógus online képzése hétfőn kezdődött meg, és szeptembertől az erdőgazdaságok erdei iskoláiban zajlik majd a gyakorlati oktatásuk. A korábbi tanfolyamokkal együtt így már mintegy 1300 képzett pedagógus készülhet majd a jövő évi erdei vándortáborokra.

Az erdeivándortábor-programot az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, az egyes útvonalak működtetését pedig a helyi állami erdőgazdaságok végzik, így részt vesz a programban a Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., az Északerdő Zrt., az Ipoly Erdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., a Sefag Zrt., a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a Vérteserdő Zrt. – olvasható a közleményben.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .