Két tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban, a szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
A Szegedi Vadasparkban 2012 óta gondozzák a tenyészpárt a tompaorrú krokodilok európai törzskönyvi programjában. Bobó és Barbi igazi mintaszülők, már hosszú ideje, évről évre sikerrel nevelik fel kicsinyeiket, a hüllőktől nem megszokott gondoskodással.
A gondozók kezdetben kivették a tojásokat a szülők által az infralámpa alá épített költődombból, hogy inkubátorban keltessék ki őket, majd – a törzskönyvvezető tanácsára, aki személyesen nézte meg tartóhelyüket – teljes mértékben a szülőkre bízták a feladatot.
Idén két kis tompaorrú krokodilt fedezhetnek fel az éles szemű látogatók a medencéjükben, amelyek júliusban keltek ki a parton épített költődombban elhelyezett tojásokból.
A krokodilfélék mind anatómiájukat, mind ivadékgondozásukat tekintve sokban különböznek a többi hüllőtől. Bár még tojással szaporodnak, nem hagyják azokat magukra.
A fészekrablóktól védik a tojásokat, a kikelésre kész fiókák kvartyogó hangjára felfigyelve segítenek a kelésben, majd akár egy-két évig is védik utódaikat. Sok kisebb-nagyobb ragadozó veszélyezteti az ekkor még védtelen krokodilokat, így az őrzésre szükség is van.
A Szegedi Vadasparkban nemcsak Barbi, az anya, hanem az apa, Bobó is szerepet vállal ebben, hevesen figyelmeztetve a gondozókat is, ha túl közel merészkednének az ifjakhoz.
Bár a tompaorrú krokodil a legkisebbek közé tartozik családján belül – a legnagyobb egyedek sem nőnek kétméteresnél nagyobbra, tömegük 22-30 kilogramm – kifejezetten erőteljes testfelépítésű faj.
A legtöbb krokodilt a bőréért irtják, jobb esetben tenyésztik. A tompaorrú krokodil erre a célra nem hasznosítható, azonban húsát szívesen fogyasztják, és emiatt élőhelyén, Közép- és Nyugat-Afrika trópusi esőerdeiben vadásszák is, veszélyeztetettségének ez az egyik fő oka. Számuk ma már a különböző becslések szerint csupán 25 és 100 ezer tehető. A világ állatkertjeiben mintegy kétszáz egyede él.
A felnőtt krokodilok halakkal és kisemlősökkel, a kicsik még rovarokkal, például sáskával táplálkoznak, amelyet a vízbe szórnak gondozóik. Később térnek át etetésük során a kisebb gerincesekre, ahogy a krokodilok mérete és étvágya ezt lehetővé teszi.
A tompaorrú krokodilok többnyire két-három utódot nevelnek fel sikeresen, amelyek más állatkertbe kerülnek. A mostani szaporulatra is jelentkezett már egy állatkert, így valószínűleg pár hónapon belül el fogják hagyni szegedi otthonukat.
mti
Engin Akyurt képe a Pixabay -en.