Az ártéri gazdálkodás eredményeiről számoltak be Tiszatarjánban

0

Tájgazdálkodás a hullámtéren néven a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarjánban beszámoltak az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében című LIFE-MICACC projektről.

A program beharangozóján elhangzott: a 2017-ben indult LIFE-MICACC projekt célja, hogy a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett hazai települések természetes és hatékony módon, vízmegtartással tudjanak alkalmazkodni az egyre gyakoribbá váló aszályok és villámárvizek problémájához, a hazai kistelepülések a víz megtartásával képesek legyenek alkalmazkodni a klímaváltozás hatásaihoz.

A projektben részt vevő öt magyarországi település – Bátya, Püspökszilágy, Ruzsa, Rákócziújfalu és Tiszatarján – mind különböző táji adottságokkal rendelkezik, így a 2020 nyarára elkészült beruházások más települések számára is jó gyakorlatként szolgálhatnak.

Számadó Róza, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Iroda főosztályvezetője elmondta: Tiszatarján a Borsodi-ártérhez tartozik, sorsa szorosan a Tiszához kötődik. A folyószabályozását követően a vizes élőhelyek lecsapolása, a szántóföldi gazdálkodás terjedése a hullámtéren, majd az állattartás visszaszorulása miatt az ártéren özönnövények uralkodtak el.

Hozzátette: a projektre azért is büszkék, mert nemcsak a szakmai szempontokra építve sikerült megvalósítani, hanem a helyi lakosság érdekeit is messzemenően szem előtt tartották. A következő ciklusban további hasonló uniós fejlesztések várhatóak, melyek reményeik szerint hozzájárulnak a környezettudatos szemlélet erősítéséhez.

Néhány évvel ezelőtt a WWF Magyarországgal együttműködve Tiszatarjánban kialakítottak egy fenntartható ártéri gazdálkodási modellt, amely megoldást jelentett a gyalogakác visszaszorítására. Az özönnövénytől megtisztított terület egy részén szürkemarhák és vízibivalyok legelnek. Az éghajlatváltozás következtében azonban a hosszú, száraz évek alatt még a vízibivalyok élőhelyéül szolgáló, hullámtéri kubikgödrökből kialakult tavak is szinte kiszáradtak. A visszatartható vízkészletek növelése érdekében a gödröket most egy újabb medencével bővítették, a partokon pedig természetes rézsűket alakítottak ki. Épült egy stég is, ahonnan a látogatók közelről figyelhetik meg a bivalyokat. Hamarosan megnyílik az ökoturisztikai vonzerőt jelentő, szabadon látogatható vízibivaly-tanösvény is.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .