Négyszáz év óta először épült hódgát az angliai Exmoor területén

0

Több mint négyszáz év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.

A rágcsálókat január végén költöztették át Somersetbe egy skóciai vadpopulációból a National Trust nevű brit szervezet projektje részeként, amelynek célja a térség folyóinak helyreállítása és az áradások csökkentése – írja a BBC hírportálja.

A hódok vadászata a kipusztulásukhoz vezetett Nagy-Britanniában a 16. században, ám a 2000-es években indított erőfeszítéseknek köszönhetően azóta sikerült visszatelepíteni őket a szigetország több területén.

A vadkamerák felvételein látható, ahogy az állatok a fákat rágcsálják és gyűjtik a növényeket a gát megépítéséhez a Mineheadhez közeli Holnicote birtokon.

Az építmény búvóhelyként szolgálhat a ragadozók elől menekülő állatoknak, élelemtárolására is alkalmas, ezen kívül természetes árvízvédelemként szolgálhat.

“Egyszerűnek tűnhet ugyan, ám ez a hódgát rendkívül különleges. Csaknem félezer év óta ez az első ilyen építmény Exmoorban és azt jelzi, hogy lépésváltás történt a vidék kezelésében” – mondta Ben Eardley, a National Trust projektmenedzsere.

Hozzátette: “ami igazán elképesztő az az, hogy ez a gát mindössze néhány hete van itt és már hozzájárult egy vizenyős terület kialakulásához”.

A térségben már most megjelentek a jégmadárfélék és idővel, ahogy a hódok kiterjesztik a gátjaik és medencéik hálózatát, újabb vadállatok bukkanhatnak fel, köztük kétéltűek, rovarok, denevérek és madarak.

“Ahogy szembenézünk a klímaváltozás hatásaival és az egyre rendszeresebbé váló szélsőséges időjárási jelenségekkel, muszáj, hogy az ilyen természetes intervenciókra is építsünk” – jegyezte meg Eardley.

mti

Francesco Ungaro fotója a Pexels oldaláról

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .