Számottevően tisztult a tűzifahirdetések piaca tavalyhoz képest

0

Számottevően tisztult a tűzifahirdetések piaca: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idei célellenőrzésén 121 hirdető csaknem 180 tűzifahirdetését vizsgálta, amelyek közül a hatóság hatot töröltetett, tavaly még a hirdetések több mint felénél kellett meghozni ezt az intézkedést – közölte a Nébih az MTI-vel.

A hivatal folyamatosan ellenőrzi a hirdetési újságokban és azok internetes felületein megjelenő tűzifahirdetéseket, és a lapkiadókkal szoros és eredményes kapcsolatot tart fenn. Erre azért van szükség, mert a hatályos rendelkezések értelmében Magyarországon csak olyan személy adhat fel tűzifahirdetést, aki szerepel a Nébih EUTR hatósági nyilvántartásában, azaz teljes mértékben azonosítható tagja a faanyagkereskedelmi láncnak.

A visszaeső jogsértőknél és a jelentős kockázatot rejtő jogsértéseknél (például: bizonyítottan szállítójegy nélkül végzett tűzifa-forgalmazásnál) 36 esetben, 3,75 millió forint erdővédelmi bírságot róttak ki. Ezen felül 62 ügyfelet köteleztek a pontatlan, hiányzó nyilvántartási adatok megadására, módosítására, pótlására. Kisebb súlyú, első jogsértés miatt 43 hirdető kapott figyelmeztetést.

A tapasztalatok alapján a hatóság 2021-ben kiemelt figyelmet fordít a szállítójegy nélküli erdei faszállítások (tűzifa, hengeres vagy hasított faanyag, faapríték) visszaszorítására. A szabályok megsértésénél a hatóság a szállítmányt és szükség szerint a szállítójárművet zár alá veszi, a faterméket pedig elkobozza – hangsúlyozta a hivatal közleményében.

A Nébih ellenőrzéseinek célja, hogy a faanyagkereskedelmi lánc illegális szereplőitől megtisztítsa a piacot, valamint, hogy védje a legálisan működő kereskedők érdekeit.

A Nébih faanyagterméklánc-felügyeleti részlege (EUTR – European Timber Regulation) az elmúlt 3 évben több mint 3 ezer köbméter illegális eredetű faanyagot, zömében tűzifát kobzott el. Az elkobzott faanyag közérdekű célú, ingyenes átadására a hivatal folyamatosan pályázatokat hirdet az önkormányzatok, közhasznú szervezetek és egyházi jogi személyek részére. Az aktuális pályázatról a https://portal.nebih.gov.hu/faanyagok-kozerdeku-celu-igenylese oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők – olvasható a Nébih közleményében.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .