Nagy az érdeklődés az idei vándortáborok iránt

0

Idén ötödik alkalommal indulnak a Vándortábor Programban táborok, amelyekre nagy az érdeklődés, többségük fél órán belül be is telt – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda az MTI-vel.

Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kifejtette, hogy a jelentkezés üteme minden várakozását felülmúlta: hétfőn reggel 6 órakor nyílt meg a jelentkezési felület, amelyen 701 turnusra lehetett jelentkezni, az erdei vándortáborok 242 turnusa 15 perc alatt, a kerékpáros táborok 225 turnusa fél óra alatt telt be. A 184 vízivándor turnus foglaltsága már 80 százalék fölött van, és az 50 zarándoktábor turnus is már csaknem teljesen betelt. Érdemes követni a szervezők jelentkezési felületeit, hiszen ürülhetnek még meg helyek a következő időszakban – hívta fel a figyelmet az iroda.

A közlemény szerint idén mintegy 15 ezer résztvevőt várnak a szervezők; a táborokat képzett tanárok vezetik, akik korábban elvégeztek egy elméleti és gyakorlati tudást tartalmazó továbbképzési programot. A kedvezményes, 28 ezer forintos egyhetes turnusokon felső tagozatos és középiskolás fiatalok vehetnek részt.

A Vándortábor Programot 2017-ben indította az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda. Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezi az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a tavaly indított zarándoktáborokért a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felel – közölték.

mti

Free-Photos képe a Pixabay -en.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .