Megjelentek az első allergén növények pollenjei

0

Az enyhe időjárással az első allergén növények pollenjei is megjelentek a levegőben – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-t. Kiemelték azt is: a járványügyi helyzetben fontos, hogy mindenki meg tudja különböztetni az allergiás tüneteket a koronavírus tüneteitől.

Kifejtették: a legtöbb ember számára az allergiaszezon csak tavasszal, illetve nyáron, az egyes fűfélék virágzásával kezdődik. Az átlagoshoz képest jóval melegebb téli időszak miatt azonban egyes növények már most megkezdték virágzásukat. A mogyoró, illetve a ciprus- és tiszafafélék koncentrációja a déli országrészben már elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. A kőris és az éger pollenjei is már többfelé megjelentek, azonban még alacsony koncentrációban fordulnak elő.
A következő napokban a pollenterhelés jellemzően nem változik. A későbbiekben a napi középhőmérséklet emelkedésével az említett növények virágporára allergiások számíthatnak a tünetek megjelenésére, erősödésére – hangsúlyozták.
“Megfelelő odafigyeléssel a pollenallergiás tünetek enyhíthetők” – emelte ki az NNK, amely azt javasolja, hogy a mogyoró, a ciprus- és tiszafafélék, a kőris és az éger pollenjére allergiások készüljenek fel a tünetek megjelenésére, illetve erősödésére. Kövessék az NNK naponta frissülő polleninformációs szolgáltatását és szükség esetén kérjenek tanácsot kezelőorvosuktól.
Felhívták a figyelmet: a jelenlegi járványügyi helyzetben fontos, hogy mindenki meg tudja különböztetni az allergiás reakciókat a légúti megbetegedések, illetve vírusfertőzések, esetlegesen a Covid-19 megbetegedés tüneteitől. A légúti allergia (szénanátha) az orrnyálkahártya gyulladása miatt rohamokban jelentkező tünetegyüttes, amely során leggyakrabban orrfolyás, orrdugulás, orrviszketés és tüsszentés jelentkezik. A koronavírus-fertőzés szintén a légutakat érinti, jellemző tünetei a láz, a száraz köhögés, a fáradtság és a légszomj. Fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, torokfájás és mellkasi nyomás is jelentkezhet. Ha valaki az utóbbi tüneteket tapasztalja, arra kérik, ne menjen közösségbe, maradjon otthon és hívja fel háziorvosát.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .