Lezárult a vízfogyasztást népszerűsítő Happy hét programsorozat

0

Idén 498 iskola és óvoda vett részt a vízfogyasztás népszerűsítéséért indított kampányban; a Happy hét rendezvénysorozaton így több ezer gyerek tanult játékos formában arról, hogy a víz a legjobb szomjoltó.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYEI) által életre hívott és a víz világnapjához (március 22.) kapcsolódó programot az érvényben lévő digitális oktatás mellett, ahhoz igazítva tartották meg az intézmények, az OGYÉI segédanyagaival és a pedagógusok saját ötleteinek megvalósításával – közölte a szervezet az MTI-vel.
Azt írták: bár az idei, rendhagyó módon zajló program új kihívások elé állította a szervezőket és az intézményeket, mégis sikerült eljuttatni a Happy hét üzenetét az iskolákon kívül a családokhoz is.
Hangsúlyozták, az OGYÉI a koronavírus-járvány hazai elterjedése óta is igyekszik felhívni a felnőttek figyelmét arra, hogy az immunrendszer normál működéséhez, valamint az ideális testsúly eléréséhez és fenntartásához az egészséges, változatos táplálkozás – ezen belül a megfelelő minőségű és mennyiségű folyadékbevitel – is hozzájárul.
Jelezték: a program hatékonyságát és népszerűségét idén kérdőíves felméréssel monitorozták; a kérdőíveket kitöltő intézmények rajz-, fotó- és videópályázaton indulhattak, és összesen ötven, egyenként 40 ezer forint értékű – játékokból és sporteszközökből álló -ajándékcsomagot sorsoltak ki közöttük.
Azok az iskolák pedig, ahonnan legalább egy felső tagozatos vagy középiskolás tanuló csatlakozott az egyéni kérdőíves felméréshez, automatikusan részt vettek azon a sorsoláson, amelyen hét összecsukható pingpongasztal talált gazdára április 23-án.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .