Több mint két éve kóborolt egy hím szarvas a nyakán egy gumiabronccsal Coloradóban, míg meg nem szabadították tőle – közölték vadvédelmi szakemberek.
A négy és fél éves, 270 kilogrammos hímet Denvertől délkeletre, Pine Junction közelében látták meg szombat este, és elkábították – idézte a The Guardian keddi online kiadása a helyi vadvédelmi hatóságot. A múlt héten már negyedszer próbálták elkapni a szarvast, hogy segítsenek rajta.
A szakembereknek le kellett vágniuk a szarvas agancsát, hogy le tudják emelni a nyakáról a gumiabroncsot, mivel a fémből készült részek miatt nem tudták kettévágni.
“Jobban szerettük volna, ha le tudtuk volna vágni a gumiabroncsot és meghagyhattuk volna a szarvas agancsát. A helyzet azonban sürgető volt, egyszerűen muszáj volt valahogy leszednünk a tárgyat” – mondta Scott Murdoch vadőr.
Murdoch és vadőrtársa becslése szerint a szarvast mintegy 16 kilogramm súlytól szabadították meg a gumiabroncs, a benne összegyűlt szemét és az agancs eltávolításával.
A vadőrök először 2019 júliusában vették észre az állatot, amikor kanadai vadjuhok és havasi kecskék populációszámlálását végezték a Sziklás-hegység Mount Evans Wilderness nevű területén. Azóta barangol a szarvas Park és Jefferson megye területén.
Azt is elmondták, hogy a szarvasokon kívül őzeket és medvéket is láttak eldobott holmiba – hintaalkatrészekbe, függőágyakba, ruhaszárító kötelekbe, ünnepi díszkivilágítás égősoraiba, szennyeskosarakba, focikapu- vagy kosárlabdahálókba – gabalyodva.
mti