Startupok a klímasemlegességért: indul a Carbon Removal ClimAccelerator program második kiadása

0

Második alkalommal hirdették meg a Carbon Removal ClimAccelerator elnevezésű startup programot, amely üzleti, szakmai és anyagi támogatással segíti a karbonelnyelésre megoldást kínáló startupokat. Az Európában egyedülálló kezdeményezést a holland TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a magyar Klímainnovációs Közösség hozta létre, többek között az EIT Climate-KIC támogatásával. Az egy éven át tartó program végén a legjobban teljesítő startupperek 25 000 eurós vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak ötletük megvalósítására.

Napjainkban a klímaváltozást érintő kérdések közül az egyik legsürgetőbb a szén-dioxid-kibocsátás megfékezése, amelyet az Európai Unió 2050-re vállalt klímasemlegességre vonatkozó célkitűzéseivel támogat. Ennek eléréséhez azonban nem elegendő a karbonkibocsátás csökkentése vagy leállítása, a már jelen lévő szén-dioxidot is szükséges kivonni a légkörből, amely többek közt a fokozott ipari és mezőgazdasági tevékenység következtében gyűlt össze. Kutatások szerint ahhoz, hogy a globális felmelegedés mértéke 1,5 Celsius-fokon belül maradjon, 2050-ig világszerte legalább évi 5 gigatonna szén-dioxid elnyelésére lenne szükség.

A probléma megoldásához kíván hozzájárulni a második alkalommal meghirdetett Carbon Removal ClimAccelerator program, amely a TU Delft, a zürichi műegyetem (ETH) és a Klímainnovációs Közösség közös kezdeményezése. Az európai startupoknak szóló program a kontinensen egyedülálló módon a karbonelnyelésre fókuszáló projektek megvalósítását segíti. A szervezők február 6-ig várják olyan startupok jelentkezését, akik ígéretes ötleteikből a lehető legtöbbet szeretnék kihozni a környezeti hatás tekintetében és az üzleti életben egyaránt.

A tizenkét hónapos, három fázisból álló hibrid programban a résztvevők ötleteik továbbfejlesztésében, üzleti modelljük validálásában, saját környezeti hatásuk értékelésében, nemzetközi piaci növekedésben, valamint befektetésszerzésben kapnak segítséget. A szükséges háttértudást, szakmai mentorálást és üzleti coachingot a karbonelnyelés témájának legelismertebb szakértői, többek között sikeres vállalkozók, startup coachok, befektetők, és fizikusok biztosítják, ezáltal a kezdeti projektekből piacképes, valódi hatást elérő vállalkozások születhetnek. A startupoknak a program egyes szakaszainak végén pitch formájában kell számot adniuk fejlődésükről, ahol lehetőségük van továbbjutni a következő fázisba. Az egy éves programot teljesítő résztvevők a Carbon Removal ClimAccelerator végén összesen 25 000 eurós támogatást nyerhetnek el.

További információk a programról, és a jelentkezési űrlap a https://cdr-accelerator.com/ honlapon találhatók.

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .