Jövő év áprilisáig mintegy hatvan hektáron élesztik újjá 1,2 milliárd forintból a Holt-Tisza és három holtágának élővilágát a Közép-Tisza mentén – tájékoztatta Tiszakécske önkormányzata az MTI-t.
A közlemény szerint a korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek a rehabilitációval visszanyerhetik vitalitásukat, számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adhatnak otthont.
A rehabilitáció során a holtágakban iszapkotrást végeznek és rendezik a partszakaszokat. Felújítják a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyakat, és kiépítik a vízutánpótlást biztosító vízkivételi műtárgyat.
A leginkább érintett I-es holtág esetében mintegy 54 ezer köbméter száraz mederkotrást végeznek el. A kivitelezési munkálatokat a holtágban lévő halállomány áttelepítése, a víz lecsapolása és nádirtás előzi meg.
A III-as és IV-es holtág esetében a beavatkozás elsősorban alakító kotrást és rézsűigazítást foglal magában, vagyis a holtágakat nem csapolják le teljes mértékben, hanem csak csökkenteni próbálják a meglévő vízszintet a halállomány érdekeinek figyelembevételével.
A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség és a gazdag magyar vizes élőhely-örökség – újjáéledését követően – tovább élhet. A rehabilitáció a védett fajok élőhelyeit is megerősíti, és más, korábban itt élő madár-, hal- és kétéltű fajok tartós, új élőhelyeinek kialakítását is lehetővé teszi.
A projekt keretében a Holt-Tisza I-es holtága mentén egy több állomásos tanösvényt is kialakítanak, benne madárlessel és kilátóval.
A rehabilitációs projektet európai uniós forrásból és a hazai központi költségvetési irányzatból származó támogatásból finanszírozzák.
A beruházást konzorciumi formában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei, a tiszakécskei önkormányzat és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság valósítják meg.
mti
Andrea B. Lukács képe a Pixabay -en.