Magyarország 2030-ra hat gigawatt naperőmű kapacitást szeretne elérni

0

Hat gigawatt naperőmű kapacitást szeretne elérni Magyarország 2030-ra az ipari és a háztartási szektorokban együttvéve – mondta az innovációs és technológiai miniszter Csornán.

Palkovics László az Ecosolifer Kft. napelemcella-gyárának átadásán hozzátette: jelenleg az ország két gigawatt naperőmű kapacitással rendelkezik.

A háztartási szektorban a háztetőkre telepített naperőmű kapacitás adja a felhasználás jelentős részét, ezért a kormány a fejlesztéseket vissza nem térítendő támogatásokkal szeretné segíteni 2021-től – mondta.

Kiemelte, hogy Magyarország napsütötte ország, amely alkalmassá teszi arra, hogy a naperőművek és a nukleáris energia használatával 2030-ra az energiatermelés 90 százalék fölötti részét szén-dioxid-kibocsátás nélkül érje el.
Ez fontos eleme a klímavédelmi akciótervnek – szögezte le.

A napelemcella-gyár átadójának egy másik aspektusát az adja, hogy csütörtökön tárgyalja az Európa Tanács – és a miniszter reményei szerint döntés is születik – az Európai Unió megemelt szén-dioxid-kibocsátási céljáról.

Palkovics László hangsúlyozta, hogy nem igaz, hogy Magyarország szeretné megvétózni a célt, Magyarország csak azt szeretné, hogy a célt azonos mértékben támogassa az EU minden tagországa – mondta.

Hozzátette, hogy Magyarország a nyolcadik helyen szerepel az 1990 óta elért szén-dioxid csökkentésben és a 2030-as célérték 40 százalékát teljesítette tavaly.

A napelemcella-gyár harmadik aspektusa iparpolitikai kérdés, amely arról szól, hogy a napelemeket Kínában gyártják, mert 15-20 évvel ezelőtt az EU feladta azt a törekvését, hogy versenyképessé váljon az ázsiai országokkal szemben – mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az új technológiai eljárásokkal, mint amilyet az Ecosolifer gyára is képvisel, Európa ismét versenyképes lehet.
Magyarország jövője magyar, zöld és hightech és ez a mostani beruházás megfelel ezeknek a prioritásoknak – mondta.

A gyár célja az, hogy hosszú távon ne csak cellákat, hanem olyan modulokat és egységeket is gyártsanak, amelyek energiatárolásra is alkalmasak – tette hozzá a miniszter.

Maczikó István, az Ecosolifer technológiai igazgatója arról beszélt, hogy tíz évvel ezelőtt kezdődött az a fejlesztés, amely az alapját képezi a cég termékeinek, amelynek lényege, hogy a két alapvető napelemtechnológiát, a vékonyrétegű és a kristályos napelemeket ötvözték.

Az üzem száz megawattos folyamatos gyártásnál 112 embert fog foglalkoztatni – tette hozzá.

A beruházás összértéke 53 millió euró (18,9 milliárd forint) volt, amelyet a kormány hatmillió euróval támogatott. A projekt a Magyar Fejlesztési Bank finanszírozásával valósult meg – közölték.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .