Újabb kerékpárút-építés kezdődik Lenti térségében

0

Mintegy 670 millió forint pályázati forrásból több mint három kilométernyi kerékpárút épül Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós összekötésére, amellyel Lenti is közvetlenül elérhetővé válik két keréken – tájékoztatta a Zala Megyei Önkormányzat (ZMÖ) az MTI-t.

A ZMÖ vezetésével, Kerkateskánd, Lovászi és Tornyiszentmiklós önkormányzata, illetve a Zala Megyei Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. részvételével létrejött konzorcium a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett, turizmusfejlesztésre kiírt pályázati alapból nyert 670 millió forintot a beruházásra. A munkálatok keretében 2022 októberéig több mint 3,1 kilométernyi, kétszer egysávos kerékpárutat építenek a három települést érintve.
A kerékpáros turizmus feltételeinek és a települések összeköttetésének javítását célzó fejlesztés csatlakozik a korábban megvalósított, Lenti, Kerkateskánd, Szécsisziget és Csömödér közötti kerékpárúthoz, valamint a Tornyiszentmiklóson már meglévő bicikliúthoz. A csatlakozási pontok kiépítésével Lenti városa két keréken is közvetlenül elérhetővé válik az érintett településekről.

mti

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Szólj hozzá!
Add meg a neved

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .